+36 20 455 3374
info@sportelmeny.hu

Tamás, inkább dolgozz!

Az elmúlt két évtized margójára...

Tamás, inkább dolgozz!

Ezt a mondatot kaptam válaszként, mikor nem éppen kedves mondatokkal szemben igyekeztem megvédeni magam. Történt mindez pénteken,  a héten edzőként – másodállásban -   három csoportban megtartott 10 edzés után, nem  mellesleg pedig német nemzetiségi – testnevelés szakos tanárként, egy nyolcadik osztály osztályfőnökeként a továbbtanulással és az alapfokú nyelvvizsgával járó teendők után, a fedett szezon minden fáradtságával, a tavaszi felkészülés törekvéseivel. Nem tudtam, hogy sírjak vagy röhögjek! Amúgy is fontolgattam már, hogy visszatekintek az elmúlt húsz évre, ugyanis 1999. február 1.-én kezdtem Szekszárdon dolgozni, majd a múlt század utolsó tavaszán atlétikaedzéseket tartani. Megpróbáltam összegyűjteni, hogy az elmúlt két évtizedben a munkám mellett mit tettem az atlétika jegyében.

Elsőként szeretném mellékelni tanítványaim eredményeit: a melléklet a cikk alján található.

 

Helytelen koncepciókkal ellentétben azonban egy edző munkáját nem csak ez minősíti, hanem például az alábbiak is:

12 alkalommal vettem részt a Domaine Gróf Zichy futóverseny szervezésében, 2012 óta szinte egyedül, főszervezőként. Ez min. 4 hónap előkészítő munka, és 1 hónap utómunka a szponzori tárgyalásoktól, a díjak beszerzésén át, a mobil WC-k megrendeléséig. Amikor még nem volt chipes időmérés, egyedül vittem fel a több száz versenyző sorrendjét, eredményét.

10szer szerveztem és bonyolítottam le Mikulás futást, 3szor Töltés futást, 4szer a Szekszárdi Atlétika fesztivált ( két napos verseny), 2szer Nagy Sportágválasztót, 3x atléta bált, volt egy szökőnapi futásunk is, sőt volt pályavilágítás avató is egyszer. 2001-től a szerveztem a Városi Gyermekbajnokságot évente, melyet 2012-ben felváltott a Sport XXI. program, melyben regionális koordinátorként dolgozom hét éve, évi hét versennyel. (2018-ban csak öt versenyt kellett megszerveznem.) 2001-ben rendeztük meg először az Atlétikáért kupa elnevezésű teremversenyt, melyet az utóbbi nyolc évben Wallacher Ákos emlékverseny néven kerül megrendezésre. 2006-ban fordult elő először, hogy a Sportélmény Alapítvány szervezte és bonyolította az AC Szekszárd évzáró gáláját, melyet azóta minden évben  - később a Szekszárdi AK SE, majd a Szekszárdi Sportközpont színeiben – tető alá hozok. Végül, de nem utolsó sorban hat atlétika napközi, melyben rengeteg gyermeket ismertettünk meg az atlétikával, és persze sokan jártak utána edzésre is.

9 évadot húztunk le a Baron von Twickel mezeifutó versenysorozattal, mely úttörő volt a magyar atlétika XXI. századi történetében. Évente négy helyszínnel, sok résztvevővel, egyedülálló díjazással Hőgyészen, Bonyhádon, Baján és Sötétvölgyben, de volt verseny Szekszárdon, Őcsényben és Dombóváron is. E sorozat utódjaként 2018-ig rendeztünk Sötétvölgyben Magyar Mezei Liga versenyeket esőben-sárban, melyeket az egész magyar mezőny kedvelt. ( A helyszíneken sokat segített Barka Csaba, Scheidler Géza, Csábrák János, Borbély Miklós, Csillag Balázs, Fazekas Gáspár.)

A fent említett rendezvények mindegyike naprakészen szerepelt alapítványunk honlapján, a helyi újságokban, adott esetben országos fórumokon is. 2006 óta rendszeresen jelennek meg cikkeim a honlapon, 2008 óta a Tolna megyei atlétikáról szóló cikkek és fotók nagy részét jegyzem a Tolnai Népújságban.

A versenyeinken  hat alkalommal fogadtunk atlétákat Bietigeheim-Bissingenből ( Szekszárd testvérvárosa), a csapatot minden alkalommal  kísértem, és szerveztem a programjaikat. A romániai Lugosról három alkalommal érkezett csoport, hasonló házigazda feladatokkal. Szekszárdi atlétákkal két alkalommal jártunk Németországban, és két alkalommal Romániában. ( Lugoson jó magam csak egyszer jártam, de a másik alkalommal is én láttam el a szervezői feladatokat.) Gyerekekkel ezenkívül még kétszer voltunk külföldön: 2005-ben Göteborgban a Världsungodmspelen elnevezésű három napos versenyen ( itt sofőr is voltam), míg 2011-ben Stockholmban töltöttünk edzéssel és versenyzéssel tíz napot. A DN-Galan Youth és a Huddingespelen nevű versenyeken álltunk rajthoz. 11 éven keresztül vittem gyerekeket Besztercebányára, a magasugrógálára,volt amikor versenyeztünk is.

Ha már külföld, akkor három alkalommal vettem részt az Európai Szövetség által rendezett konferencián. 2008-ban Oslóban az atlétika jövőjéről értekeztünk, míg 2009-ben Malmöben és 2013-ban Falunban az Ugró és Gátfutó konferencián hallgattam érdekes előadásokat. Malmöben saját költségen jártam, Oslóba és Falunba a Magyar Atlétikai Szövetség küldött ki.

Életem során a következő világversenyeken jártam nyitott szemekkel:

  • 1988 – Fedett Pályás Európa Bajnokság, Budapest
  • 1989 – Fedett Pályás Világbajnokság, Budapest ( Sotomayor máig érvényes világcsúcsa)
  • 1998 – Európa Bajnokság, Budapest   - a call roomban dolgoztam, a ffi magas döntőjén vettem ki szabadnapot
  • 2002 – Európa Bajnokság, München – ffi magas döntő
  • 2004 – Fedett Pályás Világbajnokság, Budapest
  • 2006 – Európa Bajnokság, Göteborg – minden nap, Jászberényi Péternek (DOVASE) és családjának szereztem szállást
  • 2008 – Olimpiai Játékok, Peking – ffi magas döntő
  • 2010 – Csapat Európa Bajnokság, Budapest – a svéd csapat kísérője ( Susanna Kallur, Christian Olsson, Johan Wissman, Linus Thörnblad, Angelica Bengtsson, Khaddi Sagnia stb.)
  • 2011 – Világbajnokság, Berlin – egy napon láthattam a női kalapács világcsúcsát, és a ffi 4x100 világcsúcsát
  • 2011 – Mezei EB, Velenje
  • 2012 – Mezei EB, Szentendre – a Swiss Timing időmérő cég mellett dolgoztam
  • 2014 – Európa Bajnokság, Zürich – ffi magas döntő, ebéd a svéd szövetség elnökével

Minden egyes alkalommal arra gondoltam, hogy egyszer majd szeretnék edzőként is a lelátón ülni egy ilyen versenyen.

 

Szpíkerként a következő rendezvények sikeres lebonyolításához igyekeztem hozzájárulni:

  • Atlétikai Magyar Bajnokság 2011, Szekszárd
  • Atlétikai Magyar Bajnokság 2012, Szekszárd
  • Atlétikai Magyar Bajnokság 2014, Székesfehérvár ( már 3 nap)
  • Atlétikai Magyar Bajnokság 2015, Székesfehérvár ( már 3 nap)
  • Atlétikai Magyar Bajnokság 2016, Székesfehérvár ( már 3 nap)
  • Atlétikai Magyar Bajnokság 2017, Székesfehérvár ( már 3 nap)
  • Magyarország Ifjúsági Bajnoksága 2017, Miskolc
  •  U20 válogatott viadal 2017 , Miskolc
  • EYOF 2017, Győr ( csak egy nap, beugró)
  • U18 EB, Győr ( 5 nap)
  • Magyarország Csapatbajnoksága, Nyugat elődöntő, 2016, Szekszárd
  • Magyarország Csapatbajnoksága, Nyugat elődöntő, 2017, Szekszárd
  • + az összes saját verseny ( utcai, mezei, pálya, diákolimpia stb.)

 

Egyebek:

  • 2011-től szakosztályvezetői feladatok a Szekszárdi AK SE-ben
  • 2016-tól szakosztályvezető feladatok a Szekszárdi Sportközpont atlétika szakosztályában
  • városi, NCA pályázatok, műhelytámogatások
  • sportosztály atlétika felelőse 3 éven át az I.Béla Gimnáziumban
  • 2001-ben „ Atlétikus képességek fejlesztése  az atlétika mozgásanyagával” képzés a TF-en.
  • 2011-ben Kölyök Atlétika IAAF képzés, Budapest, 5 nap
  • Kölyök Atlétika oktató képzés, Bonyhád, sajnos azóta nem volt módom átadni a tudásomat
  • évente  min. 15 országos bajnokság + felkészülési és liga versenyek, diákolimpiák
  • edzőtáborok 2001-2017-ig évente egyszer egy hét Bonyhádon
  • értekezletek, közgyűlések évente 2x legalább
  • szemétszedő akció az atlétákkal 2005-2007

 

Büszke vagyok arra, hogy mindenért meg kellett harcolnom az évek során. Nem függtem semmitől és senkitől, és nem puncsoltam senkinek soha.

2017. október 30.-án sok éves küzdelem után megszületett a kisfiam. Azóta az vált a célommá, hogy egy olyan atlétikát teremtsünk az ő generációjának, melyben biztonságban, egészségesen sportolhatnak majd szakemberekkel, egy érthető, mindenki számára világos, ésszerű koncepció mentén.

Köszönettel tartozom mindazoknak, akik az elmúlt 20 évben a versenyeken, edzéseken, iskolában, a szervezésben, lebonyolításban a segítségemre voltak!!!

 

Rögzítse az eseményt saját naptárjába
okostelefonjával, így nem marad le róla...
www.sportelmeny.hu | Copyright © 2024 Minden jog fenntartva | Kezdőlap | Kapcsolat | Látogatók: 1094453