+36 20 455 3374
info@sportelmeny.hu

XI.DOMAINE GRÓF ZICHY FUTÓVERSENY

Tíz év után sem lankad a lelkesedésünk. Újdonságok lesznek idén is.

Tizenegyedik alkalommal kerül sor a Domaine Gróf Zichy futóversenyre. Az időpont április 29. Helyszín a Garay tér. Lelkesedésünk töretlen.

NEVEZÉSHEZ KLIKK IDE!!!

Eszünk ágában sincs az első évtized után hátradőlni, támogatóink sem ezt várják tőlünk! A cél továbbra is a tömeg aktivizálása. Az elsődleges célpont pedig továbbra is az oktatási intézmények fiataljai, és nem csak Szekszárdon. Tavaly a főtámogatónknak köszönhetően már Hőgyészről, Bátaszékről és Tolnáról is utaztattunk gyerekeket a rendezvényre, 2017-ben Nagydorogról is szeretnénk indítani egy buszt, hogy az ott lakó fiatalok is lelkes résztvevői legyenek „futóversenyünknek”. Hagyomány, hogy a gyerekek nem fizetnek nevezési díjat. Emellett nagyon fontos, hogy a felnőttek jó példával járjanak elől, számukra az idén 1/6 maratont, vagyis 7 kilométert tervezünk. Vagy váltóban csatlakozhatnak a futókhoz 4x1 km-en, családdal, barátokkal, munkatársakkal. Szokás szerint  külön jutalomban részesül a legjobb családi váltó, a legjobb női váltó, a legfiatalabb és a legidősebb kvartett is. A nevezési díj ellenében idén először befutó-érmet osztunk, további újdonság, hogy az emblémázott póló is új stílust kap. A dobogósok jutalmazása is az évtizedes tradíciót követi: gyerekeknek Petrits mézeskalács-érem, felnőtteknek Rács Róbert kerámia érmeket akasztunk a nyakukba.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a tízedik születésnap után egyszerű rendezvényre számíthatunk, a futás érdekessége az lesz, hogy 19 órakor kezdődik. Nem igen volt még a megyeszékhelyen, a megyében, talán még a régióban sem esti, villanyfényes futóverseny.  Az önkéntes segítők szeretnének április utolsó szombatján, a Garay téren ezernél több pólót, csokit, frissítőt, célegyenes-mézest, fürdő belépőt, Schwarzkopf ajándékot, a felnőttek közt  nemenként 50-50 palack Twickel bort átadni a célba érkezőknek. A pontos információk érdekében rendszeresen kövessék a futóversenyről szóló híreket  a facebook-on ill. az alapítvány honlapján(www.sportelmeny.hu). Itt kell regisztrálni  az amatőr futamra és a váltófutásra , ráadásul a 7 km-re április 10-ig ezt kedvezményesen lehet megtenni.

 

Rögzítse az eseményt saját naptárjába
okostelefonjával, így nem marad le róla...
www.sportelmeny.hu | Copyright © 2024 Minden jog fenntartva | Kezdőlap | Kapcsolat | Látogatók: 1088647